A minap tanúja voltam egy keményen rasszista kijelentésnek, ami az iskolában hangzott el. Ráadásul egy tanórán történt, történetesen olyanon, amit én tartottam. Tanúja voltam, ahogy a többi jelenlevő is, és nem csináltam semmit.

Még mielőtt arra gondolna valaki a címből, hogy valami nagyon vicces dolog történt, ki kell ábrándítanom. Éppen ellenkezőleg: olyan utasítást kaptam, amelynek végrehajtása ellenkezik az elveimmel, de ennek ellenére meg kell tennem, s ettől egy másodpercig sincsen jó kedvem.

Egyre inkább bebizonyosodik, hogy a választott nickemet olykor Főnixmadárra kellene változtatnom, mert már másodszor volt egy előre nem tervezett hosszabb szünet, ami után visszatérni szándékozom.

   Augusztusban pár hétig a családé volt a főszerep, utána pedig teljes testfelülettel az új tanév felé fordultam. Tudván, hogy októberben ismét csökken az egy főre jutó családi jövedelmünk, előre dolgoztam egy kicsit, s elkészítettem húszegynehány óra vázlatát, hogy a nemalvós időkben se maradjak le nagyon a készüléssel. A sors fintora, hogy idéntől új tankönyvek vannak forgalomban az iskolában, úgyhogy dobhatom ki az elkészített óravázlatokat/prezentációkat. Így jár, aki túl szorgalmas...

   Ami számomra hatalmas kihívás: osztályfőnök lettem. Erről s eddigi tapasztalataimról még később beszámolandó lenni szándékozom. Aztán újdonság, hogy annyi év után hasznosulni látszik az életem egy ötéves periódusa s végre-valahára latint is tanítok.

   A későbbiekben az eddigieknél még több személyes élmény szerepel majd a blogban, ha nem bánjátok...

Olvasom az indexen, hogy Szekeres Tamás egészségügyi miniszter nem tervezi a tanárok beoltatását az új influenzavírus ellen. A döntés bizonyos szemszögből nézve teljesen racionális, de én sajnos pont nem ezt az álláspontot képviselem.

Pár napja emésztgetem a dolgot magamban, de nem tudok túllépni rajta. Reckl_Amál remek írását szeretném egy általa nem említett dologgal kiegészíteni. Gyurta Dánielről lesz szó, aki -per pillanat- az egyetlen aranyérmesünk a Római világbajnokságon. Mindenek előtt szívből gratulálok neki, tudván azt, hogy elképzelni sem vagyok képes azt a munkamennyiséget, amibe ez a pár napos figyelem kerül. De természetesen nem ennek megírásáért ültem a gép elé...

Írja az index, hogy elkaptak egy ügyészt, amikor a kenőpénzt akarta átvenni valami parkolóban. Az ügyészek körül gyanús csönd volt, de most megnyugodhatunk: ők sem különbek a Deákné vásznánál. Írják még, hogy egy korábbi vádlottal szexuális kapcsolatot részesített annak fejében, hogy felfüggesztettet kér rá. Ezek olvastával először is elöntött az ideg, utána pedig végiggondoltam néhány dolgot.

Az egyik súlyos hiányosságot pótlandó, a héten megnéztük az egyik leghíresebb filmet, a Casablancát. Amikor ilyen régi moziba vág bele az ember, felkészül rá, hogy a lassabb tempó, a mai alkotásokhoz képest szimplább szálak és a sok dialógussal átitatott történet relatíve unalmas lesz. A Casablancáról azonban sok mindent elmondhatok, de azt véletlenül sem, hogy untam volna.

Szepessy Zsolt, Monok polgármestere akkor vált ismertté, amikor pár éve kitalálta azt a vérlázító és felháborító dolgot, hogy munkát vár el attól, akinek pénzt ad. Szerencsére az ország vezetői hangos szóval felléptek ellene, ám az idő végül mégis csak őt igazolta, s mára sajnos teljesen bevett gyakorlattá lett az, hogy szerencsétlenebb sorsú honfitársainknak is dolgozni kell a pénzért.

Az indexen járva találtam a beszámolót, valamint a szokásos blikkfangos címet arról, hogy a Barcelona új szerzeményét, Zlatan Ibrahimović-ot bemutatták a Nou Campban. Azzal hívták fel a figyelmemet, hogy Ibrahimovic olyan trükköket művelt a labdával, amit más aligha. Miután elolvastam a semmitmondó cikket, s megnéztem a hasonlóan tartalmatlan videót úgy éreztem, hogy ezt nem hagyhatom szó nélkül.

Tegnapig nem akartam kommentálni az Aquaworldben történt tragédiát, de aztán szokás szerint jött egyújabb hírmorzsa, ami miatt kinyílt a bicska a zsebemben.

   Arról ugye szinte mindenki értesült, hogy egy kilenc éves fiú beleesett egy aknába az egyik medencénél, s a vízforgató berendezések egyike miszlikbe aprította. Borzalmas tragédia, aminek szükségszerűen vannak következményei.

Múlt héten, egy pilledt nyári estén -szokás szerint nézhető tévéműsor híján- megnéztük a Kaméleon című filmet. Előzetesen sokat vártam tőle, mert -bár nem tudom, milyen kontextusban, de többször- hallottam már jókat felőle. S ugyan az elvártaknak nem sikerült tökéletesen megfelelnie, egy egészen kellemes, nézhető filmet ismertünk meg.

avagy hogyan tegyük tönkre mások életét

Bár hónapokkal ezelőtti ügyről van szó, mégis furcsa aktualitással rendelkezik számomra az bulvármédiát többszörösen megjárt eset, hogy egy diák elterjesztette tanárnője meztelen képét. Az aktualitását az kínálja az esetnek, hogy kiderült, ismerem a hírben szereplő pedagógust. S még inkább az, hogy talán fordulatot vesz az ügy.

pont elég

Spiegelmann Laura könyve körül lassan csillapodni látszanak a hullámok. Akik gyűlölködtek, már nem foglalkoznak vele, akik pedig védték, -támadás hiányában- szintén csendben vannak. A harmadik csoport, akik fennhangon dícsérik, nos ők nem léteznek. A blogból összeállított kötet első pár oldala -szerintem szándékosan- megosztotta az olvasókat, s nagyon sokakat arra sarkallt, hogy véletlenül se pazarolják rá idejüket. Én is közéjük tartoztam, mígnem a Tour egy közepesen unalmas etapja alatt rászántam magam, s elolastam az Édeskeveset.

Van olyan ember, aki szerint normális, hogy Murakami új regénye többe kerül, mint a mininálbér (kis túlzással a fizetésem) 10%-a?

Megint várhatom, hogy a könyvtár megvegye...

Olvasom, hogy megloptak egy felravatalozott kilenc éves kislányt. A koporsóba, a kislány lábához helyezett kedvenc fülbevalóját lopták ki a díszdobozból. Véletlenül -természetesen külső segítséggel- sikerült a rendőrségnek megtalálnia az elkövetőt. A hírek szerint kegyeletsértéssel vádolják. Van néhány dolog, ami nem kerek, ugyanis vagy a cikk írója hibázott (remélem) vagy a rendőrség.