Taxidermia és Mamma Roma

Mivel a televízióban szinte kizárólag értéktelen, ötlettelen, unalmas filmeket adnak, s ráadásul azokat is szanaszét vágják, úgy gondoltuk, nem bízzuk a véletlenre, s a hétvégére kikölcsönöztünk két filmet.

 Az első este a nagy hírű Taxidermia megtekintésére ment el. Utólag áldom a véletlent, hogy nem vacsora közben kezdtül el nézni, ahogy az más esetben elő szokott fordulni, mert valószínüleg elment volna az étvágyunk.

A film, azon túl, hogy igen gyakran szándékosan gusztustalan, s túl megy az elfogadhatóság és a vetíthetőség határán, jó. Jó, mert nagyon igényesen vannak megkomponálva a jelentek, mert sokszor ötletes, mert nagyon jók a képzettársításai, s mert elgondolkodik rajta az ember.

Minthogy nem vagyok sem színi-, sem irodalom-, sem filmkritikus, csupán egy polgár, a legtöbbször úgy tudom felmérni -gyakran utólag- egy mű értékét, hogy mennyit agyalok rajta, mennyit gondolok rá, s mennyit elmélkedem a felvetett problémáin. Ilyen szempontok alapján a Taxidermia jó film, mert a megjelenített konfliktusok tovább dolgoznak az ember agyában. A szerencsétlen, félnótás katona, aki szenved a körülötte forgolódó nők keltette vágytól, a már gyerekként amorf kövérségre predesztinált sportevő, s a magatehetetlen apja zsarnokoskodásától szenvedő kommunikációra képtelen, némileg perverz preparátor történtetei egyenként is maradandóak lennének, s ennek következtében együtt még inkább azok. Az undorító képek mögött, gondolom, a bejárt életutak sejlenek fel, s ezért elfogadhatóak. A film után persze csak néztünk egymásra, mint a sült halak, s nem értettük a számos díjat, elismerést.

Összességében egy nehezen elfogadható, és nehezen emészthető, de jó film. Pálfi György és Pohárnok Gergely számomra már a Hukkléval is nagyot alkottak, ez a film pedig méltó folytatása annak az útnak, amit előttük igen kevesen (ha van egyáltalán valaki) jártak be.

A Mamma Roma kapcsán pont fordítva gondolná az ember. Pár évvel ezelőtt megkezdtem az ismerkedést Pasolini életművével, ám a bontakozó érdeklődés pár perc után értetlenségbe, kétségbeesésbe majd hosszan tartó undorba ment át. Most már tudom, hogy nem a Salo, avagy Sodoma 120 napjával kellett volna kezdenem, de ennek volt olyan híre, aminek nem tudtam ellenállni. Sajnos. Hosszú hónapokra mély nyomot hagyott a film, s a mangiare ige hallatán még máig is sokszor az ominózus anti-lakoma jelenet jut az eszembe, amit igazán senkinek sem kívánnék.

A Mamma Roma azonban más kategória. Míg könyvet nagyon ritkán hagyok félbe, egy átlagos filmet szinte bármelyik pontján abba tudom hagyni. Ezért volt nagy dolog, amikor pár éve a csatornák utolsó végigkapcsolása közben rátaláltam a Mamma Romára, s annak ellenére, hogy fáradt voltam, hogy nagyon késő volt, és már aludnom kellett volna, végignéztem. (Persze utólag néztem meg, mit láttam, s ki a rendező.)

Habár a film felkínál jópár olyan témát, amelyet egy aberrált rendező a végletekig elemezhetett volna, Pasolini ellenállt a kísértésnek, s gyönyörű szépen simította el ezeket: A prostituált anya nehézségei, a "barátok" és a fiútól erőszakkal általuk elragadott lány jelente, az elkövetett gonosztettek mind-mind ilyenek. Pasolini gyönyörűen kezeli az időt, s a közben eltelt történéseket, melyekre a dialógusokból derül fény. (Kevés dolgot gyűlölök jobban az amerikai filmekben, mint a "10 years later" típusú feliratokat, vagy a "London, England" féléket. Mert ha kiírja, hogy, Nairobi, Kenya, ám legyen, nem tudhatja mindenki. De azért amikor Londont és Párizst pontosítják, számomra dühítő, s egyben jelzi, nem én vagyok a film célközönsége.) Az utalások mesterien varrnak el egy-egy szálat, s tökéletesen magyarázzák a szereplők mindaddig érthetetlen viszonyukat egymáshoz. 

Mamma Roma teszi fel a kérdést: ki felelős azért, hogy valakiből bűnöző lesz? A szülők? Akik kényszerűségből  maguk is az árnyoldalon járnak? Vagy a világ? Amelyik nem tudja hasznát venni a képzetlen, anitszociális elemknek? E ponton kapcsolódik össze a két film, hiszen mindekettő kapcsán jogos a kérdés. Választ persze nem kapunk; azt magunknak kell megalkotnunk  műveltségünk és empatikus képességünk alapján.