Ó, ó, Afrika

Szomáliában halálra köveztek egy 13 éves lányt. Az volt a bűne, hogy három férfi megerőszakolta. Igen, bűn, mert házasságon kívül követett el nemi aktust, aminek kövezés a büntetése. Az, hogy az ő esetében ez a legkevésbé sem aktív cselekmény volt, hanem sokkal inkább olyan dolog, aminek akaratán kívül volt résztvevője, nem fontos az ottani, iszlám törvények szerint.

Időről időre cikkeznek róla a különböző médiumok, hogy Afrika egyes részeiben tömeges méreteket ölt a nők csoportos megerőszakolása, ami a (polgár)háborús övezetekben gyakorlatilag a pszichológiai hadviselés egyik leghatékonyabb eszköze.  Szemtanúk, helyi orvosok számolnak be arról az emberek számára szinte elképzelhetetlen brutalitásról, amelynek évente nők tízezrei esnek áldozatául. Gyakorlattá vált, hogy a milíciák elrabolják a nőket és a táboraikban hónapokon keresztül tartják őket szexrabszolgaként, nem számít nekik, hogy felnőtt vagy gyerek. (Egy túlélő beszámolója szerint a fától csak akkor oldozták el hónapokon át, amikor használták.) Más beszámolók szerint mind gyakrabban játszanak iskolájukban a gyermekek „megerőszakolóst”. Nem ritka az sem, hogy a férjek, apák szeme láttára követik el a csoportos erőszakot, arra kényszerítve őt, hogy végignézze, s az sem ritka, hogy az áldozat teherbe esik.

Egy másodpercre pillantsunk rá a naptárra: 2008-at írunk. Tudom, hogy az iszlám időszámítás 622 évvel később indult, de ez azért még így is durva. Sokszor szoktam azzal példálózni az iszlám fanatizmus kapcsán, hogy 600 évvel ezelőtt Európa is bőszen gyilkolta a nemkeresztényeket, akár zsidókat, akár mórokat, akár eretnekeket (akik amúgy sokszor keresztények voltak), s nem sokkal korábban fejeződtek be a keresztes háborúnak titulált üzleti vállalkozások sem. Vegyük bele tehát a számításba, hogy ennyivel hátrább vannak. De azért olyat talán még a legsötétebb középkorban sem műveltek Európában, hogy egy nőt azért végezzenek ki, mert megerőszakolták! Gyermekek hivatalos (állami) kivégzéséről nem is szólva.

Nem szándékozok lázítani az iszlám ellen, s nem akarok demagóg lenni azzal, hogy szeretetről és emberségről, belátásról és megértésről beszélek. Ilyen bűntettet semmilyen állam, személy vagy utasításért nem lenne szabad elkövetnie senkinek, s főként nem egy Isten, egy vallás nevében. Bevallom, nem ismerem behatóan a Koránt, s az iszlámról is csak fogalmaim vannak, de nem vagyok meggyőződve, hogy ezt várná el a híveitől Allah.

A szomáliai ítélkezés olyan „megoldást” nyújt a térség –szerintem– egyik legsúlyosabb problémájára, amit épeszű ember, –ha vallásos, ha nem,– nem helyeselhet. Legszívesebben azt kívánnám azoknak, akik meghozták azt a körültekintő és bölcs döntést, hogy a tisztátalan lánynak pusztulnia kell, hogy legközelebb a saját feleségükről vagy kislányukról hozzanak hasonló ítéletet; de nem teszem. Szinte biztos vagyok benne ugyanis, hogy meg is tennék. És az Aidsről még nem is beszéltem.

Ritkán írom le, de olykor azért örülök neki, hogy Magyarországon élek.