pont elég

Spiegelmann Laura könyve körül lassan csillapodni látszanak a hullámok. Akik gyűlölködtek, már nem foglalkoznak vele, akik pedig védték, -támadás hiányában- szintén csendben vannak. A harmadik csoport, akik fennhangon dícsérik, nos ők nem léteznek. A blogból összeállított kötet első pár oldala -szerintem szándékosan- megosztotta az olvasókat, s nagyon sokakat arra sarkallt, hogy véletlenül se pazarolják rá idejüket. Én is közéjük tartoztam, mígnem a Tour egy közepesen unalmas etapja alatt rászántam magam, s elolastam az Édeskeveset.

   Mint már mondtam, a könyv első része nagyon megosztó. A vulgaritása, a már-már gusztustalanságba hajló pornográf leírása az eseményeknek egyszerűen nem hagyják, hogy mindenki továbbolvassa a könyvet. Nem vitatom, hogy a havibajtól véres hüvely ujjazása, a szájbaélvezés és az anális szex közbeni bélsár felpürésítése nem kifejezetten a magasirodalom része, de úgy vélem, van funkciója: felkészíti az olvasót arra, hogy mire számítson, ha továbbolvassa. A komikus a dologban az, hogy ily mértékű vulgaritás nem fordul többet elő a könyvben. Természetesen vannak később is coitusok, ilyen is, olyan is, menses, defloráció meg szodómia is, de az első pár oldal obszcenitását közel sem haladják meg.

   A történet tulajdonképpen meglehetősen szomorú: egy értelmiségi alkoholista nő kallódik a világban, hagyja, hogy hihetetlen mennyiségű elfogyasztott vodka egyre közelebb sodorja a vágyott elmúláshoz. Mindezt egy igen komoly szerelmi csalódás okán teszi, amin sok év távlatából sem tud túllépni, igaz, nem is biztos, hogy akar. A múlt és jelen sokszor összefolyik, jól ábrázolja két delirium közti villanásnyi eszméléseket, az asszociációkat s a múlt jelenné erjedt emlékeit. A mű hangvétele sok helyütt vulgáris és obszcén, de ezen nem lepődhetünk meg az első oldalak után. A mű felépítése, stílusa szépen beleilleszkedik a mai (magyar) irodalomba, Hrabaltól (Dürrenmatton át) egészen Esterházyig sok mindenkihet köthető.

   Összességében ahhoz képest, hogy mire számítottam, meglepően jó könyv. A mondanivalója mindenképpen méltó arra, hogy helye legyen a polcokon. Arra azonban vigyázzunk, nehogy a gyerek elérje!

   És legvégül a szerzőről néhány gondolatot. A könyv visszhangjánál nagyobb polémiát váltott ki, hogy ki lehet a szerzője. Nagyon sokan Garaczira, a szerksztőre tippelnek, Murci a feleségére, s úgy általában divatos lett, hogy az ember tippeljen. Követem hát a szokást: én magam Bartis Attilára gondolok, mégpedig a következők miatt:

• Egyiküknek sincs képi fantáziája, ami azért írók között meglehetősen ritka.
• A nyugalomban (vagy a Kéklő párában?) és az Édeskevésben is van egy utalás arra, a fekete lyuk tulajdonképpen Isten egyfajta allegóriája, amit ugyan Laura vehetett Bartistól is, de egy szimpla átvételnél bővebben van kifejtve a dolog, ráadásul azonos érveléssel.
• Mindkettőjük szoros kapcsolatban áll Garaczival.
• A nyugalomban hasonló jelenetek zajlanak le, de ott még nem engedheti meg magának S. Laura hangnemét.
• mindketten utálják az Alföldet

   Egyébiránt pont mindegy, hogy ki a szerző; a mű a fontos.