Ilyenkor hol van a Négy Mancs?

Indiában az itt látható videó tanúsága szerint egy pillanatnyilag állás nélküli csembalóművész jóember azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy 20 másodperc alatt 200 darab élő gilisztát fogyasztott el. Ezzel a nagyszerű cselekedetével, azon túl, hogy komoly lépést tett a rák gyógyítása valamint a világbéke felé, egyúttal bekerült a Rekordok könyvébe. Rögtön meg is ragadom az alkalmat, hogy szívből gratuláljak hozzá, valamint az emberiség a magyarok nevében köszönetet mondjak. (Ha valaki esetleg ismeri az úr elérhetőségét, és beszéli a nyelvét, kérem, fordítsa le neki ezt, és juttassa el a feleségének.) Szokás szerint azonban van néhány észrevételem.

Mélységesen egyetértek a Négy Mancs Alapítvánnyal, hogy kiálltak a magyar libák jogaiért, teljesen evidens, hogy egyetlen állatnak sem szabadna szenvednie. Éppen emiatt használnám ki az alkalmat, és felkérném a nevezett alapítvány illetékeseit, hogy minimum a libákéhoz hasonló méretű tiltakozási akciót szervezzenek, illetőleg vezessenek le. Kikérem magamnak azokat a tiltakozó hangokat, amelyek azt hangsúlyozzák, hogy ebben az esetben nem gerincesekről van szó. Hát egy gilisztának nem lehet lelke? És pláne kétszáznak? Hunyjuk be a szemünket és képzeljük magunk elé azt a néma iszonyatot, amikor a gyomorsav elkezdi szétmarni szerencsétlen gilisztákat! El lehet menni e mellett szó nélkül? Ugye, hogy nem! (Azokkal sem foglalkozom, akik arra hívnák fel a figyelmet, hogy egy gilisztának nincs négy mancsa, mert egy libának sincs.)

Felszólítok egyúttal mindenkit, hogy mától bojkottálja Madrast, ahol ez a tömegmészárlás végbement, esetleg, a merészebbek egész Indiát.

És akkor még szót sem ejtettem a szerencsétlen megalázott kígyóról...