"Ne adjátok azt, a mi szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé, hogy meg ne tapossák azokat lábaikkal, és néktek fordulván, meg ne szaggassanak titeket." Mt 7,6
Az elmúlt héten kemény gyomrost kaptam a blogvilágtól, s azóta is nehezen veszem a levegőt. A történet kezdetei a Pusztába kiáltott szó III. című bejegyzésre nyúlnak vissza. Aki viszonylag rendszeresen jár ide, tudhatja, hogy mefisto blogtársunk felvetésére kezdtem bele ebbe a sorozatba, mely -kommentjeivel együtt- különleges, hasznos, (legalább is annak gondolt), ám ugyanakkor gyakorlatilag szinte megvalósíthatatlan ötleteket ír össze különböző tantárgyak kapcsán.
A sorozat az irodalommal indult, amit a történelem, majd útóvégre a matematika-latin követett. A latin kapcsán merült fel G.d.Magisterben az a gondolat, hogy szívesen átvenné a Laudator, amelybe már korábban is írtam. Természetesen nem ellenkeztem, hiszen a blog profiljába vág. Lőn. Magister ajánlása után kikerült a poszt a címlapra. S itt kezdődtek a bajok.
A kissé provokatív cím a "Miért jobb a latin, mint a matek?" lett, az ajánló szöveg pedig egy kiragadott mondat: "A matematika, biológia, kémia, s gyakran a fizika is szánalmasan életidegen." Ezeknek meg is lett a hatása. Ha nálam lett volna Zsákos Frodó Fullánk nevű kardja, úgy világított volna az orkok miatt, hogy olvasni lehetett volna a fényénél.
Véletlenül én is ráakadtam a posztomra az indexen, ráadásul még frissiben, úgyhogy megpróbáltam reagálni az érkező kommentekre. Már amelyikre érdemes volt, s jutott idő. Mert bizony a megnyilatkozó olvasók többsége nem jutott el az értelmező olvasás szintjéig, esetleg nem is akarta megérteni a mondandót. A hozzászólások főbb kategóriái: hülyebölcsész, nekem felesleges volt az iskola, semmit nem értek a természettudományokból, mert csak egy suttyó bölcsész vagyok, akik amúgy is segghülyék, stb. Akinek van gyomra, olvasgassa. Jellemző a hangvételre, hogy a vége felé Magister kilátásba helyezte a moderálást; nem tudom, végül alkalmazta-e.
Volt ugyanakkor pár értelmes hozzászólás, felvetés, meglátás. Ezekre próbáltam reagálni, bár a 200 feletti hozzászólás miatt eleve sikertelenségre predesztináltan. Külön köszönöm azoknak a kommentelőknek a ténykedését, akik számon kérték, miért nem válaszoltam meg az értelmes kérdéseket. Köszönöm; a számomra értelmesekre igyekeztem reagálni. Hogy nekik mi az értelmes, nem tudhatom.
Végtelenül elkeserített az az álságos hozzáállás, amely meg sem próbálta érteni, miről is akart a poszt szólni, s aminek következtében rengeteg lény csak odajött, s mint a kutya a vizeletét, otthagyta a nevét egy tartalmát tekintve "hülyebölcsész"-szel összefoglalható értéktelen kommenttel, így adva hírt magáról az utókornak. Elkeserített az a felismerés, hogy nem ezeknek írtam a posztot, hanem Nektek. Azoknak, akik ide járnak, hozzám. Akiknek nem csak a 28. blog vagyok, a Szakítós, Subba, Japáncsaj, és mittudomén még mi után.
Mindezeket magamban meghányva-vetve, a következőre jutottam: Nem akarok többé címlapra kerülni.
Egyébként így járt Jardin is, aki kicsit rosszabbul viselte az orkokat/trollokat, s először törölte a posztot, kommentestül, utóbb azonban (nyilván az olyanok kedvéért, mint én, aki viszonylag rendszeresen látogatom) ismét olvasható.
Nem azért írom a posztokat, hogy idióták, ötlet nélkül telerondítsák, hanem hogy értelmes hozzászólásokat olvassak. És ehhez nem kell a címlap.