Kevés olyan magyar film van, amelynek visszhagja, híre eljut az átlagemberhez. E kevesek egyike volt A nyomozó című film, amelyről sok jót lehetett egy időben hallani egy bizonyos filmszemle kapcsán. Ennek fényében nagy reményekkel szereztem be a kópiát a filmről, s a kedvező konstellációk révén igen rövid időn belül meg is tudtuk nézni. Mindez arra volt jó, hogy hiányérzetem még nagyobb legyen.

Ezúttal arra kérnék minden kedves idelátogatót, hogy vegye a fáradtságot, és írjon egy kommentet, ő mit tenne a helyemben a történek főszereplőjélnek a helyében, hátha megkönnyítitek a döntést.

Magyarország visszatért a koncepciós perek korszakába. Legalábbis szegény Zuschlag János utolsó szó jogán a bíróságon elmondott beszédéből erre következtethetünk.

Az internet egy aranybánya, semmi kétség. Tele van olyan információkkal, adatokkal, amelyek megkönnyítik a munkát, színesebbé teszik az életet, segít a kikapcsolódásban, és ablakot tár a világra. Mindennek azonban lehetnek negatív következményei is, ha tudniillik az ablakod előtt, ahol kibámulsz, nem valami lélekemelő dolog vonul el, hanem az evolúció elméletének élő megkérdőjelezése, a természet torz fintora, egy olyan vízió, amely előrevetíti az emberi faj énképének jövőbeli deformitását. Persze megint Amerikára nézett ez az ablak...

avagy: hány százalékot lehet elérni

Minden valamirevaló tanárnak vannak történetei a legostobább diákokról. Ez az a kategória, akik mintha gyógyszert vennének be a tudás és a logika ellen, akiknél édesmindegy, hogy egyszer vagy nyolcszor magyarázza el az ember az összefüggéseket, akik mindig le vannak maradva. Az ostoba diákok sorozat ezekről a tanulókról ad hírt az olvasóknak. Remélem, hogy Te legalább nevetni fogsz rajta mert én sokszor inkább elsírnám magam.

   Első versenyzőnk témája: Gazdaság a Rákosi-rendszerben, a vas és acél országa. Mentségéül legyen mondva, hogy közeledvén az érettségihez, nekiláttunk az ismétlésnek is, s nem régen volt szó Károly Róbertről, de azért ez még így is durva...

   A másik ma idézett diák szóban sokkolt, így nem tudtam lefényképezni, de azért ütős kis történet az is. Kiosztottam a dolgozataikat, s nem a pontszámot írtam rá, hanem az általuk elért százalékot. A diáklány kérdése a következő volt, amikor meglátta a saját 58%-os minősítését: "Hány százalékot lehetett elérni?"

Ma az iskolában a kedvenc osztályomnak tartott órán szóba jött, hogy van blogom. Vagy, hogy volt, vagy valami ilyesmi. Erre elfogott a régről ismert érzés, hogy kvázi minimális felelősséggel mondhassam el ismét a véleményemet a legkülönfélébb dolgokról.

Egyelőre nem szólok egy régi ismerősnek sem. Nem akarok senkit sem áltatni: időm minimális, energiám kifogyóban, lelkesedésem sokszor megkopott, de véleményem még van, és sokszor el is akarom mondani.

Nem garantálok rendszerességet, nem garantálok válaszokat, nem garantálok megoldásokat. Ilyen mentalitással akár a választáson is indulhatnék...

A minap tanúja voltam egy keményen rasszista kijelentésnek, ami az iskolában hangzott el. Ráadásul egy tanórán történt, történetesen olyanon, amit én tartottam. Tanúja voltam, ahogy a többi jelenlevő is, és nem csináltam semmit.

Még mielőtt arra gondolna valaki a címből, hogy valami nagyon vicces dolog történt, ki kell ábrándítanom. Éppen ellenkezőleg: olyan utasítást kaptam, amelynek végrehajtása ellenkezik az elveimmel, de ennek ellenére meg kell tennem, s ettől egy másodpercig sincsen jó kedvem.

Egyre inkább bebizonyosodik, hogy a választott nickemet olykor Főnixmadárra kellene változtatnom, mert már másodszor volt egy előre nem tervezett hosszabb szünet, ami után visszatérni szándékozom.

   Augusztusban pár hétig a családé volt a főszerep, utána pedig teljes testfelülettel az új tanév felé fordultam. Tudván, hogy októberben ismét csökken az egy főre jutó családi jövedelmünk, előre dolgoztam egy kicsit, s elkészítettem húszegynehány óra vázlatát, hogy a nemalvós időkben se maradjak le nagyon a készüléssel. A sors fintora, hogy idéntől új tankönyvek vannak forgalomban az iskolában, úgyhogy dobhatom ki az elkészített óravázlatokat/prezentációkat. Így jár, aki túl szorgalmas...

   Ami számomra hatalmas kihívás: osztályfőnök lettem. Erről s eddigi tapasztalataimról még később beszámolandó lenni szándékozom. Aztán újdonság, hogy annyi év után hasznosulni látszik az életem egy ötéves periódusa s végre-valahára latint is tanítok.

   A későbbiekben az eddigieknél még több személyes élmény szerepel majd a blogban, ha nem bánjátok...

Olvasom az indexen, hogy Szekeres Tamás egészségügyi miniszter nem tervezi a tanárok beoltatását az új influenzavírus ellen. A döntés bizonyos szemszögből nézve teljesen racionális, de én sajnos pont nem ezt az álláspontot képviselem.

Pár napja emésztgetem a dolgot magamban, de nem tudok túllépni rajta. Reckl_Amál remek írását szeretném egy általa nem említett dologgal kiegészíteni. Gyurta Dánielről lesz szó, aki -per pillanat- az egyetlen aranyérmesünk a Római világbajnokságon. Mindenek előtt szívből gratulálok neki, tudván azt, hogy elképzelni sem vagyok képes azt a munkamennyiséget, amibe ez a pár napos figyelem kerül. De természetesen nem ennek megírásáért ültem a gép elé...

Írja az index, hogy elkaptak egy ügyészt, amikor a kenőpénzt akarta átvenni valami parkolóban. Az ügyészek körül gyanús csönd volt, de most megnyugodhatunk: ők sem különbek a Deákné vásznánál. Írják még, hogy egy korábbi vádlottal szexuális kapcsolatot részesített annak fejében, hogy felfüggesztettet kér rá. Ezek olvastával először is elöntött az ideg, utána pedig végiggondoltam néhány dolgot.

Az egyik súlyos hiányosságot pótlandó, a héten megnéztük az egyik leghíresebb filmet, a Casablancát. Amikor ilyen régi moziba vág bele az ember, felkészül rá, hogy a lassabb tempó, a mai alkotásokhoz képest szimplább szálak és a sok dialógussal átitatott történet relatíve unalmas lesz. A Casablancáról azonban sok mindent elmondhatok, de azt véletlenül sem, hogy untam volna.

Szepessy Zsolt, Monok polgármestere akkor vált ismertté, amikor pár éve kitalálta azt a vérlázító és felháborító dolgot, hogy munkát vár el attól, akinek pénzt ad. Szerencsére az ország vezetői hangos szóval felléptek ellene, ám az idő végül mégis csak őt igazolta, s mára sajnos teljesen bevett gyakorlattá lett az, hogy szerencsétlenebb sorsú honfitársainknak is dolgozni kell a pénzért.

Az indexen járva találtam a beszámolót, valamint a szokásos blikkfangos címet arról, hogy a Barcelona új szerzeményét, Zlatan Ibrahimović-ot bemutatták a Nou Campban. Azzal hívták fel a figyelmemet, hogy Ibrahimovic olyan trükköket művelt a labdával, amit más aligha. Miután elolvastam a semmitmondó cikket, s megnéztem a hasonlóan tartalmatlan videót úgy éreztem, hogy ezt nem hagyhatom szó nélkül.