A hullám

cadaver meum

Előljáróban megjegyzem, hogy előfordulhat az írásban olyan tartalmi elem, amelynek ismerete ronthatja az előszöri filmnézés élményét.

   Tegnap este kegyesek voltak hozzánk az égiek: lehetőségünk nyílott megtekinteni a Hullám című filmet, anélkül, hogy valami komolyabb intermezzo megzavart volna az élvezetben. (Akiknek nincsen kisgyermekük, nem is tudják igazán értékelni a nyugodt filmnézést/olvasást/satöbbit.)

   Kíváncsian vártam a filmet, mert kollegák is, diákok is mondták, hogy érdekes alkotás, mely ráadásul a "Das Experiment" című film kapcsán jött szóba. (Az előző nap megtekintett "Nem vénnek való vidék" inkább csalódás volt -a moralizáló akciófilmek elé a "Ponyvaregény" óta magas léc van téve-, ám lehet, hogy ez leginkább a fogfájós, sírós, anyát/apát behívós csöppség miatt alakult így.)

   Az utóbbi évek német filmjei között egyre több olyannal találkoztam, amely igen komoly értéket képvisel: Good bye, Lenin; Edukators; A mások élete; A bukás.  Komoly tartalom, jó rendezés, helyenként kifejezetten zseniális színészi játék. Ebbe a sorba illik bele a Die Welle. Komoly mondanivaló, számunkra szívhez közeli környezet, ismerős világ.

   A történet eléggé szimpla: egy középiskolai tanár azt akarja érzékeltetni a diákjaival, hogy egy autokrata rendszer, egy diktatúra ugyanúgy kialakulhat napjainkban is, mint ahogy korábban megtörtént. A diákok természetesen nem hiszik el, ám az egy hétnyi történet végére belátják, tévedtek: ők maguk lesznek a mini totalitárius rendszer legfőbb támaszaivá, az által, hogy a negatívumokat negligálva csak a pozitív hatásokra koncentrálnak.

   A filmről többféle, több nézőpontból kialakított vélemény és elemzés készült; ezeket nem szeretném kommentálni. Amiért ez a poszt született: a felelősség kérdése. A filmben többször elhangzik, hogy a tanár vállalja a felelősséget a tetteiért. Nyilván nem gondol a kijelentésekor az előre sejthető öngyilkosságra, amely érdekes módon csak a film szereplőinek meglepetés, a néző már a figura első megnyilatkozásainál konstatálja, hogy ő lesz a tragikum. Kérdéses, hogy mennyire felelős azért a tanár, hogy a szülők teljes mértékben elhanyagolták, hogy az osztálytársai szivatták, hogy az anyagi biztonságon túl semmit sem kapott senkitől, kivéve a mozgalmat. Én személy szerint nem tartom felelősnek a tanárt a diák öngyilkosságáért. Felmutatott neki egy lehetőséget, egy életcélt, mégha eléggé egyszerűt és primitívet is. Az, hogy számára a szerepjáték végével az életének a céljai is megszűntek létezni, nem feltétlenül a tanár hibája. Egy csöppnyi ésszel rádöbbenhetett volna, hogy szinte ugyanilyen célokért küzdhet egy pártban, egy haveri körben, vagy a fradiultrák között.Nietzsche is felelős, amiért volt egy pár félművelt, aki félreértette, és rá hivatkozva "alkotott"?

   A film egyébként kifejezetten történelem- és társadalomismeret-tananyagnak való. Szépen nyomon lehet követni a tekintélyelvű rendszer sajátosságait, kivéve a másokkal szembeni erőszaktól, hiszen ez csak közvetett módon jelenik meg a filmben a vízilabdameccsen, illetve amikor megvédik egymást. A névválasztás, a jelmondatok, az egyenruha, a karjelzés mind-mind jól követhető lépései a jobbra tolódásnak.

   A filmeket, könyveket, s egyáltalán a szellemi terméket aszerint szoktam értékelni, mennyit agyalok utána rajta. Ez a film -ha nem is az elsők között, de- előkelő helyen szerepel a listán. A kikölcsönzött filmről a biztonsági másolat elkészült...