Önfeledten nézelődtem egy könyvesboltban, amikor érzékszerveim hirtelen felsikítottak: a polcról a hazai bulvármédia egyik kedvenc háziállatának, Geronazzo Máriának a könyve integetett felém.
Azok után, hogy -mint minden tisztességes sztárnak- saját honlapja van, ráadásul .com-os, s azok után, hogy nagy hírveréssel elkészült élete első pornófilmje, most könyvet írt a művésznő.
Kiskaput találtak a pókerklubok, hogy kikerüljék a versenyek utáni adózást, írja az index. Korda Gyuri bácsi (és utóvégre Klárika) áldásos tevékenységének köszönhetően egy-egy hétvégén a versenyeken -a becslések szerint- akár félmilliárd forint is gazdát cserélhet, s az ez utáni adó bizony roppantul hiányzik állambácsinak. Ez az érme egyik oldala.
Tegnap este egy közepesen gyenge, ugyanakkor kellemes szórakozást nyújtó francia film után kapcsolgattuk a tévét, és Fábryba botlottunk.
Fábry hozta azt, amit megszoktunk tőle, általában az első reklámig kihúzzuk, aztán nem találunk vissza. Történt azonban valami olyasmi, amit én eddig nem láttam nála.
Evelyn Grill: A gyűjtő. 2008., Európa., 230 oldal, ford.: Murányi Beatrix.
Az írás a könyvesblogon található.
Szomáliában halálra köveztek egy 13 éves lányt. 
Az volt a bűne, hogy három férfi megerőszakolta. Igen, bűn, mert házasságon kívül követett el nemi aktust, aminek kövezés a büntetése. Az, hogy az ő esetében ez a legkevésbé sem aktív cselekmény volt, hanem sokkal inkább olyan dolog, aminek akaratán kívül volt résztvevője, nem fontos az ottani, iszlám törvények szerint.
Normál esetben nem olvasom el a Velvet híreit, mert számomra vagy ismeretlen vagy értéktelen emberekről szólnak. Ezzel ellentétben ma az egyik nagy kedvencemről cikkeztek.
Farkas Pétert, az 1992-es barcelonai olimpia aranyérmes birkózóját és testvérét, Károlyt első fokon 5, ill. 7 év letöltendő büntetésre ítélte a bíróság. Az ellenük felhozott vád, amit a felvételek alapján igen nehéz lett volna letagadni, kábítószer termesztése és forgalmazása. A bíróság elrendelte az elítéltek előzetes letartóztatását.
s megyek, megyek az õszi parkon át,
Ismét egy gyöngyszem. 57 millió forintos EU-s támogatást nyert a Bonyhádi Független Roma Egyesület. Az összegből 15 roma származású embert könyvelési és pályázatírási ismeretekre oktatnak, 15-öt pedig biztonsági őrnek képeznek ki. Ez eddig szép és jó. Örülök, hogy végre nem segélyt kapnak, hanem esélyt arra, hogy az általános normák szerint éljenek. Azonban ha jobban belegondolunk a dologba, ismét adódik néhány irritáló tényező.
Ha összesen 30 ember képzésére használják fel az elnyert támogatást, az azt jelenti, hogy fejenként közel 2 milliós költsége lesz a tanfolyamoknak. Nem vagyok vagyonőr, s nem vagyok tisztában azzal, hogy mennyibe kerül a képzésük, de gyanítom, hogy valamivel kevesebbe. Például egy jogi egyetem költségtérítése nagyjából 150-200.000 Ft/félév, így a tíz féléves képzés, azaz egy jogi diploma kerül maximum 2 millió forintba.
Lehet, hogy én vagyok alulművelt és én tudom rosszul, de azt gondolom, egy jogász képzésének a költsége normál esetben drágább, mint egy biztonsági őré.
Egy kifogást tudnék elfogadni: ha a kifogásolt képzések az ábécével kezdődnének...
Egy szomorú őszi vasárnapestén buszoztunk vissza Szegedre. A többségében egyetemistákból álló utazóközönségből páran halkan beszélgettek, mások egykedvűen néztek ki a szürkületi homályba; olvasófény nem volt a buszon, a központi világítás nem működött. Az Alföldön nappal sincs sok látnivaló, de az ereszkedő, ködös sötétedés tovább fokozta a kilátástalan unalmat, az egyhangúság és a tehetetlenség érzését. Az emberek párája megült az ablakon, s helyenként kövér, rideg cseppé összegyűlve lefolyt. A nyomasztó, nehéz levegőben még lélegezni sem volt kedvem.
Mélykútra érkeztünk. A buszmegállóban csak kevesen várták a járatot, köztük egy anya a lányával. A lány a táskáival az ajtóhoz lépett, majd rövid sorban állás után felszállt. Az anya mozdulatlanul állt, és fáradtan nézett maga elé. Ott állt a kopott szürke kabátjában, szürke hajjal és szürke arccal, s a tekintetében ott ült az örökölt kilátástalanság, a teljes reménytelenség. Rajta volt az arcán a mindennapok taposómalma okozta minden gyűrődés, az hogy már minden boldogságról lemondott, szemének tört fényében nem látszott semmi a fásultságon kívül. Nem nézett a buszra, nem nézte a fiatal egyetemistákat, nem nézte a lányát sem, c
sak állt, lehorgasztott tekintettel.
A busz nehézkesen elindult, a szülők keresgélni kezdték a fal mellé támasztott bicikliket, de ő csak állt tovább, s meredten nézett maga elé. Akkor is úgy maradt, állva, lehajtott fejjel, amikor a busz kikanyarodott a megállóból. Ott állt elmerülve az örök, be nem teljesedett jelenné kövesedett múltban.
A héten kaptam ajándékba a feleségemtől egy doboz Irish oak pipadohányt, amit már rég óta meg szerettem volna kóstolni.
A Peterson cég az egyik legpatinásabb a pipások világában, így nagy elvárásokkal viseltettem a termékkel szemben. Az elegáns, kör alakú doboz és annak színei, s a csomagolás egész megjelenése igen komoly és testes dohányt sejtetett. Miután felnyitottam a dobozt, újabb kellemes meglepetés, elegancia, s markáns, tömör, de a legkevésbé sem hivalkodó illat fogadott.
Minthogy a torkom lassan két hete rakoncátlankodik, s mivel az erkélyen későoktóberi hideg volt, nem mertem teljesen megtömni a vasár- és ünnepnapi pipámat. Az első pár slukk még természetesen nem adta ki a dohány ízét, még ott munkált a pipában korábban szívott, más natúr dohányok íze. Egy-két perc után azonban megéreztem azt a harmónikus, nyugodt, lassú ízt, ami igazán jellemzi az Irish oak-ot. Kellemes, komolyan diszkrét, egy másodpercig sem hivalkodó, mindazonáltal markáns íz, amely finom utóérzést hagy maga után.
Azoknak, akik még csak ismerkednek a pipázás művészetével, nem ajánlom. Válasszanak inkább egy Borkumot, vagy Sunday's fantasy-t. 
Az Irish oak nem könnyed céda, nem kínálja mindenkinek a bájait, s nem hivalkodó kókler, aki harsány aromával csapja be a tapasztalatlanokat.
Nyugodt, komoly dohány, aminek az élvezetéhez legalább annyi tapasztalat szükségeltetik, mint amennyi egy pohár Szegzárdi Ó vörös megfelelő értékeléséhez. Egészségünkre!
Kaptam egy spamet kéretlen emailt a Gyermekélet Alapítványtól, amelyben ismertetik a tevékenységüket és felhívják a figyelmemet arra, hogy adakozzak.
Elképesztő, hogy azok után, hogy a postaládámat teledobálják mindenféle szóróanyaggal arról, kinek, mennyit és hogyan adakozhatok, most már emailen is zaklatnak. Eddig is kaptam rengeteg ajánlatot olcsó viagrára, holott még feláll, kedvezményes utazásokról tájékoztató marhaságokat, értesítést, hogy nyertem egy Közép-akrikai ország egy éves GDP-jével megegyező összeget, s ahhoz, hogy átvegyem, csak a linkre kell kattintanom, stb. Ezeket már megszoktam, szerencsére az automatika jó aránnyal szűri meg őket.
De azzal, hogy egy elvileg gyerekeket segítő alapítvány ilyen módon hirdesse magát, még nem találkoztam. El is kezdtem gondolkodni a dolgon.
Vajon hányan vannak, akik egy ilyen sablonüzenet olvastával sebtiben sálat kötnek és sapkát húznak, és elkocognak a legközelebbi postára, hogy adakozzanak? Hány kemény hacker arcán gördülhetnek végig súlyos könnycseppek a szomorú gyermeksorsok hallatán?
Manapság, amikor egyre másra derülnek ki az alapítványokról, hogy pénzt mosnak nem teljesen korrektek, meg a beszedett adományok 80%-át lenyúlják, akkor nyilván meggyőző egy körüzi, hogy "Aggyá pénzt a kölköknek!"
Amióta nem áll módomban változtatni a dolgon, meteorológus szeretnék lenni. Igen, meteorlógus. Gyakorlatilag egy átlagos totójátékos szerencséjével és tudásával dolgoznak; az esetek minimum 50%-ban tévednek, 25%-ban rá lehet fogni, hogy eltalálták, s 25%az igazmondás. A kedvenceim a "több-kevesebb napsütés, elszórtan felhősödés, eső, zápor, zivatar várható, a legmagasabb hőmérséklet 20 és 28 fok között lesz". Bazmeg A betyárját, ezt a nagyapám is meg tudta mondani, mégha csont részeg is volt. Azért szeretnék időjós lenni, mert pont ilyen felelősségre vágyom.
Mától van még egy álomszakmám: ilyen alapítványoknál akarok marketinges lenni. Ekkora baromságot mondjuk nem tudok kitalálni, mint az emailes kéregetés, de hasonló hülye ötleteim lennének. Persze jó pénzért...
A legjobb, hogy a spam végén egy Peugeot szervízcsomagot akarnak rám sózni. Na ehhez kell a pofa. De szerencsére van is...
Felfedezték az eddigi legkisebb kisbolygót, írja az index. A kisbolygó, amely felfedezésekor 220.000 kilométerre járt a földtől, nagyjából 1 méter átmérőjű. Egy méter! A mérete és sebessége miatt pár órán belül szem elől vesztették a csillagászok.
Pedig ha lett volna idejük jobban szemügyre venni, láthattak volna rajta pár tűzhányót és egy üvegbúrát, alatta egy rózsával...
Mindig melengeti a szívemet, amikor arról hallok, olvasok, hogy visszaélnek az emberek jóindulatával és segítőkészségével.
A minap is hasonló cikkre bukkantam az indexen. A nyitott gerinccel született kisfiú nevében gyüjtött össze körülbelül 1.000.000 forintot a Csongrád megyei Érzőszív Alapítvány, amiből a kisgyermek szüleihez nagyjából 200.000 forint jutott el.
Hát igen, hallottunk már ilyet, sajnos nem egyszer, nem kétszer. De "tovább is van, mondjam még?"
Úgy látszik, az anyuka eddig nem ebben az országban élt. Feljelentette ugyanis az alapítványt, majd ennek sikertelensége után az APEH-hez fordult.
"Az ügyészség után az APEH sem talált kivetnivalót abban, hogy az Érzőszív Alapítvány csupán 200 ezer forintot adott át az összegyűjtött egymillióból a nyitott gerinccel született, beteg csongrádi kisfiúnak..."
A fennmaradó 800.000 forintot az alapítvány a működési költségeire használta fel. Magyarul elsummantották. És ez így a jogtudósok és az adószakemberek szerint rendben van.
Egyre inkább az a meggyőződésem, hogy jobban járunk, ha egy csóró, alkesz hajléktalannak adjuk oda a két- vagy ötszázast. Akkor legalább tudjuk, mire fordítja.
Megjegyzés: A csóró, alkesz hajléktalan nem összekeverendő a koldusmaffia látható résztvevőivel!
Írja az index, hogy valószínűleg el fogják ítélni azt a rendőrt, aki 2006. januárjában lelőtt egy drogdílert. A cikk részletezi, hogy miért volt jogtalan a fegyverhasználat, miért nem jelenthetett veszélyt a díler, és hogy ezt hány év börtönnel honorálhatják a rendőrnek.
Felháborító.
Felháborító, hogy egy rendőrt, aki lelő egy bűnözőt, emberöléssel vádoljanak. Emberöléssel. Ezek alapján a tette gyakorlatilag egyenértékű azzal, mintha fognék egy kést és mellbeszúrnám a főnökömet, és ő belehalna. Számomra azért kicsit más a helyzet: nem jószántából ment oda a rendőr, nem cigiért ugrott le egy sarki boltba, mert ilyen szituációkban csak Bruce Willis és Mel Gibson képes lövöldözésbe bonyolódni. Azért mentek oda, mert tudták, hogy ott veszélyes bűnözők vannak. Mégis hogyan kellene megbizonyosodnia affelől, hogy van-e fegyvere vagy nincs? És mikortól lőhet? Ha rálőnek, de nem találják el, akkor ő mijét találhatja el a bünözőnek?
A dílernél egy kilogramm kábítószer volt. (Ergo nem díler volt ő, hanem futár, de ez most nem annyira lényeges.) Mekkora mennyiségtől lehessen fegyvert használnia a rendőrnek és hogy bizonyosodjon meg erről?
A sok-sok megválaszolatlan kérdés után jöjjön még néhány tény.
A lelőtt ember távoli rokonom volt, s a nagyszüleivel többször beszélgettem az esetről. Az, ha kimondják a rendőrt bűnösnek, csak nekik lesz megnyugvás, Pétert nem hozzák vissza, Ugyanakkor egy újabb tökönrúgás a magyar rendőrségnek és a közbiztonságnak. Amikor meghallottam, hogy mi történt, egyből a rendőrnek adtam igazat, s ez akkor sem változott, amikor elmondták, ki az áldozat. Aki kurvának áll, az ne csodálkozzon, ha...
Megkérdeztem a nagyapát, mit tenne, ha itt lenne most Peti. Messzive révedő, könnyes szemmel ezt felelte: "Lekevernék neki egy irtózatos pofont."
